Egy igazi kis tündérkére vigyázok ma pár órát, amíg az anyukája a dolgait intézi. Kivételesen a nagyi sem ér rá, majd a nagypapa fog később felváltani.

Azért írtam, hogy tündérke, mert az. 16 hónapos kislány és csupa mosoly. Eljátszik a járókájában egyedül, jókat sikongat és nevetgél és nagyon örül, ha közben közben beszélgetek hozzá kicsit. Láttam már máskor is, hogy az anyukája nagyon rugalmasan, természetesen neveli, nincs világra szóló felhajtás körülötte, de nagyon szeretik.

Bátran mondhatom így kéne viselkednie minden életre való kis babának. Tízórait adtam neki, tisztába tettem (azért ez a maga idejében jobban ment, vagy csak nagyon ügyes akarok lenni) és időnként megkínálom az italával, nehogy szomjas legyen. Szépen elaludt magában, játék közben, gügyörészve. Nagyon aranyos.

Még holnap is jövök. Na, ilyen jó és vidám babához bármikor.

Eddig bele sem gondoltam, hogy kisgyerekek közt is lehet szimpatikus és kevésbé szimpatikus, mert ugye minden gyerek aranyos. Ez igaz, de azért nem mindegy, hogy képes egyedül is vidáman és nyugodtan eljátszani vagy pedig azonnal nyűgös, ha nem tud egy hadseregnyi felnőttet mozgósítani maga körül.

Az biztos, hogy a szülőknek is sokkal jobb és könnyebb, ha a baba kiegyensúlyozott.